Janosi Kata


Festészetemben egy képlékeny, folyamatosan változó és hangulatokra épülő világ jött létre. Festményeim kiindulópontja a tájkép, pontosabban inkább a „lelki táj” fogalma, melyben konkrét elemek keverednek elképzelt, félabsztrakt formákkal. Épp ezért maga a látvány bizonytalan, álomszerű: nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, mit is látunk valójában. Nagy hangsúlyt kap művészetemben az anyagszerűség és a rétegzettség: a különféle applikált textilek gyűrődése, vagy a festék repedezettsége a másik anyagon. Én döntöm el, képeimből mi az, amit megmutatok, és mit hagyok rejtve a néző elől, ezáltal még személyesebbé téve festészetemet. Azonban ennek a félig körvonalazódott világnak van még egy aspektusa: festményeim élmény alapúak, és kizárólag fejből, emlékeim alapján dolgozom, így sokszor bizonyos motívumok számomra is már homályossá váltak, elfeledtem őket, és mindezt az elmosódottsággal, a rétegek takarásával szeretném erősíteni. Éppen élményeim azok, melyek egy újabb képi elemmel bővítették eddigi munkáimat: a személyes világ magányát az élénk színekkel gyorsan firkált gyerekrajzok bontják meg. Saját gyerekkorom, a színes gyermeki rétegekre épülő konkrét, „felnőtt” belső világ (tájkép) mindig is témája volt képeimnek, azonban ezt éppen a már más gyerekek rajzai által ihletett gesztusokkal fordítom meg – már az érett, felnőtté vált tájra épül ismét a gyerekkor.

Untitled

90x90 cm mixed media

Untitled

50x30 cm mixed media

Untitled

70x50 cm mixed media

Untitled

70x50 cm mixed media, paper

Untitled

70x50 cm mixed media, paper

Untitled

70x50 cm mixed media, paper

Untitled

70x50 cm mixed media, paper

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

30x25 cm mixed media

Untitled

23x23 cm mixed media, paper

Untitled

23x23 cm mixed media, paper
Education

2009-2015

Magyar Képzőművészeti Egyetem, Festő szak, Mesterek: Drozdik Orsolya, Nagy Gábor, Kósa János, Nemere Réka, Wächter Ákos

Solo Exhibition

2016

Art show no1, Art Forward Gallery, Hu

Group Exhibition

2017

"Ott vagyunk már?" - A T-minusz csoport bemutatkozó kiállítása, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Aula

2016

XXI. századi kortárs tájértelmezések - Lámpás Galéria, Zsámbék

A Luppart művésztelep kiállítása, Living Gallery, Budapest

"Balaton Expressz" - MONO Art & Design, Budapest

"Made in Hungary" - Etihad Modern Art Gallery, Abu-Dzabi

2015

"Térrétegek" - Jánosi Kata és Szász Tünde kiállítása, Defo Labor, Budapest

A Paolina Brugnatelli ösztöndíj kiállítása - Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest - Santa Marta, Paderno D'Adda - Accademia di Brera, San Carpoforo, Milano

A Hungarian Trade and Cultural Center kiállítása - Ningbo, Kína

Diplomakiállítás - Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest

pakk_art, Defo Labor, Budapest

5 éves NaN-Art kiállítás, Vármező Galéria, Budapest

2014

pakk_art, Higgs Field Galéria, Budapest

Művésztelepi kiállítás - Csongrád Galéria, Csongrád

"60 éves a Pannoncolor!", Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest

2013

Jánosi Kata és Végvári Gergely kiállítása, Ari Kupsus Diákgaléria, Budapest

NaN-Art Képzőművészeti mesterkurzus, Miszla

Év végi kiállítás, Akademie der Bildenden Künste, Nürnberg

Válogatott kiállítás, Lámpás Galéria, Zsámbék

Negyedéves festők kiállítása, Ari Kupsus Galéria, Budapest

2012

"Pantone P2562", Fészek Művészklub, Budapest

"141 Év-141 Kép", Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest

Attersee Klassik 2012 - Seewalchen am Attersee, Austria

"Impressziók" - Csongrád Galéria, Csongrád

"Arc-él" - Lámpás Galéria, Zsámbék

2011

Nagy Gábor és tanítványai kiállítás, Lámpás Galéria, Zsámbék

Művésztelepi kiállítás - Csongrád Galéria, Csongrád

2010

POSzT, Pécsi Országos Színházi Találkozó, Civil Közösségek Háza, Pécs

Scolarship

2012

Erasmus ösztöndíj

2014

Pannoncolor-díj

2017

Szabó Dezső Művészeti Ösztöndíj